Köntörfalak

Jól megírt, fordulatos történet még egy filmnek sem ártott meg, Dyga Zsombor meg éppenséggel kis remeklést rendezett saját forgatókönyvéből. Ügyesen elkerülte azt a csapdát, hogy a Köntörfalak csupán ínyenceknek szóló kamaradarab maradjon, de nem esett bele a nagyközönséget  vonzó lapos „életszerűség” kelepcéjébe sem. Mindezt azzal a fogással érte el, hogy miközben a filmbéli jelent,  egyetlen éjszaka történetét nagyon is természetes, már-már banálisan mindennapi epizódokra építette (nő és férfi véletlen találkozása, „lakásra menés”, a harmadik fél megjelenése), aközben a párbeszédekből jó ritmusú késleltetéssel kibomló háttér-történet egészen különleges, mellbevágó fordulatai mély emberi tragédiákat tárnak fel.

Az ábrázolás egésze éppen attól válik hallatlanul izgalmassá, hogy a közvetlen köznapiságban futnak össze a rendkívüliség szálai. Látszólag véletlenül, valójában azonban egy aprólékosan kidolgozott művészi koncepció törvényszerűségeit követve.  A látható „köntörfalak”-on  túl  ott gubbaszt a titokzatos emberi lélek, készen arra, hogy beteljesítse előre megírt, mégis kiszámíthatatlan sorsát. Ettől jó és hiteles az alkotás, a múlt egy-egy titkának felszínre törése ezért ér el már-már katartikus hatást.

Engem legalábbis eléggé felzaklatott a film, magam sem vettem észre, mikor ragadott magával, hiszen az elejét még kissé vontatottnak találtam. A figyelmem mégsem lankadt, ellenkezőleg, percről percre élesebbé vált. Ehhez nyilván a szereplők meggyőző játéka is hozzájárult, Elek Ferenc remekelt a (mint utóbb megtudtam: kifejezetten rá írt) szerepben, tökéletesen hozta a kissé esetlen, tétova, állandó zavarában a saját őszinteségével is megküzdő férfi alakját.  Hiteles volt Tompos Kátya és Rába Roland alakítása is. A három nagyon különböző sorsú és alkatú figura az erős párbeszédekben és a jól kitalált, keresztbeszövődő  történetben szép kerek egészet alkotott.

Egyetlenegy dolog zavart: az alkotók valószínűleg nem használtak utószinkront, így nekem kicsit sok volt a háttérzaj és a szereplők néhol kevésbé artikulált, picit motyogó vagy hadaró beszédére nagyon kellett figyelnem, egy-egy szó még így is elsikkadt. Szóvá tehetném még azt is, hogy bántotta a fülemet a kérdőmondatok gyakori pesties, felfelé kunkorodó hanglejtése – de hát hogyan másképpen beszéljenek Budapest belvárosában a szeplők, mint pestiesen. Épp ezért hatottak a trágár szavak is helyénvalóknak.

Túl a köntörfalakon

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s