A damaszt eredete

damaszt kispárna huzatA damaszt múlttal és történelemmel rendelkező anyag. Ettől súlya lesz, gazdagsága és mélysége. Kicsit rejtélyes is, hiszen a varázslatos keletről származik, és sokáig nem tudtuk, hogyan készülnek a gyönyörűséges mintái.

A damaszt ágytakaró és ágynemű sajátos érzést ad nekünk. Tapintásra finom, vasalva ropogós. A luxus érzését adja nekünk, miközben minden tulajdonsággal rendelkezik, amit egy magas minőségű ágyneműhuzattól elvárhatunk.

A damaszt történelmi eredete

A damaszt anyagot Damaszkuszban, kézzel készítették, és keresztesek hozták el Európába a XI. században.

A damaszt nem az anyagnak, hanem a szövési formának a neve. A damasztvászon szövése leginkább az európai lentermelő országokban terjedt el. Franciaországban a XIII. század közepe táján, a flamand városokban a XV. században, a németalföldön pedig a XVII. században. Itt például komoly hírnévre tettek szert a damaszt asztalterítők. Végül pedig, III. Vilmos a XVII. század végén honosította meg a damasztszövést Írországban.

A damaszt szövése

A damaszt eredete Tovább olvasása

Egy Tiziano kép terei. Piéta

Távolodás Tiziano Piétájától

Kétfejű sas a kápolnaívben?

tiziano piéta titian

Már csak a méretét tekintve is hatalmas: 378×347 cm.  A velencei Academiában látható. Nagyon furcsa kép. A halott Krisztus testét anyja egy olyan kápolnában tartja, amelynek oldalán szoborként kifaragva az a kereszt látható, amelynek eredetijéről nemrég vehették le a halottat. A kápolna boltívében pedig nemcsak isteni fény ragyog, de egy angyal is száll. A fájdalom tere.  Itt, ezen a képen mintha az angyal kitestesülne a fényből, ahogyan ennek ábrázolását a Mária mennybemenetelétől az Angyali üdvözleteken át, más képeken keresztül Tiziano kikísérletezte, és tökélyre fejlesztette A vallás megmenti Spanyolországot címet viselő vásznán. De haladjunk sorjában, egyelőre csak ennél a két elemnél: a fénynél és az angyalnál.

A kép terei

A monumentális vászontól az eredeti helyén 20 m-re lehet eltávolodni anélkül, hogy a vele szemben levő Tintoretto-kat védő szalagkorlátnak, illetve az azokat közelről bámuló látogatóknak ne ütköznék neki az ember. Tehát az elvileg 20 méter inkább csak 15, de inkább csak 10 méter, mert a terem közepén ülőpadok állják a hátráló útját. De térelválasztók olyan lazán vannak odahelyezve, hogy mellettük ki lehetett slisszanni, és úgy távolodni a képtől, hogy a térelválasztó résén át még rá lehet látni – egészen 35 m-ig.

És kell (legalább) 15 m, hogy az ember valóban a képet, és ne (főként) csak annak alsó harmadát lássa. És kell legalább 20 m, hogy a kápolna kupoláját kitöltő fény valóban látható (és magától értetődő) módon hulljon Jézus testére, és főként, hogy a test is felragyogjon.
Mert közelről (0,5 és 6 m között) a holttest valami egészen elképesztő, de egészen másképp.

Oszlik.

Egy bomló holttest látható, amelynek körvonalai, és részleteinek kontúrja épp (csak!) annyira elmosódott, hogy ez az elmosódottság ellenállhatatlanul a bomlás képzetét keltse. (Ebből a sajnos színeiben teljesen hamis képrészletből megsejthető, hogy főként a holttest bal mellénél levő fehér folt – ami távolabbról a ragyogás egyik főösszetevője – kelti közelebbről a bomlás látszatát.)

A fény

Ha nagy ritkán (egy-egy kiállítás jóvoltából) kellő távolságból (20-25 m) szemlélhetjük a képet, először elemei kerülnek a helyükre (nem a kép alsó harmadába festett alakok uralják a látványt). Majd lehetőségünk nyílik az elemeknek a – csak részben Tiziano által kifejlesztett (de általa végletekig kiaknázott technikáknak köszönhető) – festői mélységben történő átváltozásait megfigyelni (a szerencsés esetben rendelkezésünkre álló tér kihasználásával).

Távolodás a képtől

A fény- és térelemek metamorfózisa

1. mintegy 5 m-ig nem egészen egyforma (mintegy tíz centiméter hosszú, hat-hét centiméter széles) fehér vonalakat, poentililsta pöttyöket láthatunk csak (a csak távolabbról összeálló látvány meghatározó technikai elemeit).

2. 5 és 10 m között a (képtől való távolodásunktól, és főként annak kiszámított megformáltságától) már fényleni kezdő felületből egy madár jobb szárnya (és elmosódott teste) bontakozik ki a fényből. Amit a keresztény ikonográfia szabályainak megfelelően (és főként az ezt követő ábrázolásoknak köszönhetően) galambként hajlamos azonosítani az ember.

Azonban ez a madár nagyon furcsa. Egy Tiziano kép terei. Piéta Tovább olvasása

Gustav Klimt mint ajándéktárgy?

Ajándéktárgyak Gustav Klimt képeivel

klimt a csók
A csók reprodukciója mint falikép. Alkalmazott művészet

Az életrajzát ismerők tudják, hogy Gustav Klimt nem képzőművészeti, hanem kereskedelmi irányultságú iparművészeti iskolába járt. Talán ennek is köszönhető, hogy az akkoriban ritkaságnak számító szemlélet módja, mégpedig hogy önpromócióval, saját műveinek marketingjével és személyének brendként való előállításával is foglalkozott. Ebből a megfontolásból engedélyezte műveinek reprodukálását és különböző ajándéktárgyakon való megjelenítését. Ez is vezetett ahhoz, hogy a Klimt termékek fogalommá váltak és az ajándéktárgyak széles körben elterjedtek szerte a világon, de főleg Közép-Európába, ahol a művész munkái dizájn-kultusz kialakulásához vezettek, hasonlóan, mint az alkalmazott művészetté vált Mondrian esetében (katt a likre). Jellemző, hogy Klimt művei sem egy az egyben kerülnek rá az ajándéktárgyakra, hanem inkább egy-két részletet emelnek ki vagy stílusát utánozzák.

Tudjuk, Gustav Klimt osztrák művész festményei már a maga korában is keresettek voltak. Alkotásai lenyűgözik rajongóit. Az osztrák szecessziós mozgalom vezéralakja volt.

Forrás: Miért olyan népszerűek a Gustav Klimt ajándéktárgyak? – Ajánló Blog

Альберт Йолка

2019 áprilisában újra netnaplót írhattam a Literán (korábban 2006-ban), a négy naplójegyzet közül egyben Alberd Yollakáról írtam. Szerteágazó kapcsolatunknak csak a főbb epizódjait említettem, az alábbi, 2012-es feljegyzésemnek csak az első mozzanatát emeltem ki, holott a többi is érdekes.

Альберт Йолка

Költőtársam alighanem megorrolt rám, amiért versbe foglaltam a nevét… Történt, hogy a lív származású finn költő, Alberd Yollaka, miután fordításomban a legnagyobb finnugor nép irodalombarátai is olvashatták verseit, intenzív érdeklődést kezdett mutatni a számára korábban kevéssé ismert magyar kultúra iránt. Érdekes módon előbb a magyar zenéhez közelített. Ekkor állapította meg szellemesen, hogy ha egy muzsikáról első hallásra nem tudja eldönteni, hogy vajon Brams Magyar táncai vagy Liszt Magyar rapszódiái szólnak-e, akkor az a zeneszám nagy valószínűséggel Monti Csárdása.

A főként felszínes jegyeket viselő „nagyon magyaros hangzások” után azonban jóval mélyebbre ásott. Megismerkedett Bartók világával, el is mélyedt néhány művében. A Concerto többszöri meghallgatása után például az lett a határozott véleménye, hogy a mű felépítése grammatikai struktúrákat követ. Illetve hát – fejtegette tovább – maguk a nyelvi szerkezetek voltaképp agyunk belső konstrukciójának a leképeződései, így végső soron a magyar nyelv és a bartóki muzsika azonos töröl fakad: emberi és nemzeti mivoltunk legmélyebb lényegéből.

A zenei kitérő után Yollaka még tett kis kirándulást a XX. század elejének magyar festészetében, Bortnyik Sándort azonnal kinevezte legnagyobb kedvencének, majd visszatért nyelvünk alaposabb elsajátításához.  Ma már csaknem folyékonyan olvassa Arany balladáit és saját bevallása szerint nagyon sajnálja, hogy a keleti nyelvekben való elmerülése helyett nem ennek a rokonnyelvnek a szépségeivel ismerkedett meg alaposabban. Merthogy a magyarban sokkal erősebb misztikus jelleget érez, mint például a bengáliban, amely utóbbinak pedig épp spirituális voltát bizonygatta doktori értekezésében. A magyar nyelv transzcendens dimenziókat nyit meg, beszélőjét kiemeli a hétköznapiságból, talán ezért is alkalmasabb arra, hogy poétikai tartalmakat jelenítsünk meg általa, mint, mondjuk, politikai realitásokat – állítja teljes határozottsággal.

Meglátásait hosszan és tudományosan fejtegető, nehezen emészthető hipotéziseket sorakoztató levelére írt válaszomban az alábbi szóviccet engedtem meg magamnak:

Ma írt nekem Yollaka,
ettől lettem jóllakva.

A finn kolléga alighanem megorrolt emiatt. Kicsit bosszúsan megjegyezte, hogy más ajkú ismerősei rendszeresen viccet csinálnak a nevéből, minden nyelvben akad olyan szó, amellyé torzítva az ő „értelmetlen” neve jelentést kap. Orosz barátai például kivétel nélkül Karácsonyfácskának becézik és így használják nevét: Альберт Йолка.

Kárpátalja magyar művelődéstörténete

Régebbi feljegyzéseimet, leveleimet olvasgatva idéződött fel bennem, hogy bő húsz éve majdnem megírtam Kárpátalja magyar művelődéstörténetét… A kiadói felkérés legalábbis megvolt rá, még ám egy tudományos kutatással is foglalkozó komoly kiadóigazgatótól. T. L. azzal állt elő, hogy dolgozzam fel és tankönyvstílusban írjam meg Kárpátalja 1918 vagy 1938 vagy 1944 utáni magyar művelődéstörténetét (a kezdeti dátum tisztázásra szorult, mivel több szerző – így maga a felkérő – közreműködése is felmerült, az egyes korszakok elosztása nem volt végleges).

Én első ijedségemben S. Benedek Andrást ajánlottam magam helyett, hát hiszen ő évtizedek óta pont ezzel foglalkozik, de az igazgató hárított: épp azt nem akarja, hogy erre a könyvre is (!) az SBA-féle prekoncepciók nyomják rá a bélyegüket és sorra visszaköszönjenek azok a féligazságok, amelyeket már számtalanszor megírt tanulmányaiban, cikkeiben, könyveiben. Új, tiszta, tárgyilagos megközelítést szeretne, különösebb kitérők, túlbeszélő sulykolások, baráti dicshimnuszok és előítéletes erkölcsi elmarasztalások nélkül. Ez meggyőzött.

De mivel a felkérés nem teljesen hivatalos formában történt, hanem két egymást követő tanácskozáson való együttlétünk alatt megejtett beszélgetések során, utóbb itthon megpróbáltam egyfelől rögzíteni azt, amiben a baráti tárgyalások során nagyjából megállapodtunk, másfelől rákérdeztem számos tisztázatlan részletre – és támasztottam bizonyos (szerintem nagyon is indokolt) feltételeket is. Hosszú levelet írtam, ide tűzom:

Kedves L., hazaérkezvén számba veszem az egri konferencián és a tokaji táborban folytatott hivatalos és félhivatalos megbeszélések folytán rám háruló teendőket, illetve megpróbálom a következő fél évre beosztani a munkámat. A te megkeresésed az elsők között szerepel, már csak a munka volumene miatt is. Mivel beszélgetéseinkben minden részletről nem eshetett szó, ezeket szeretném tisztázni, illetve megerősítésedet kérem azokban az adatokban, amelyeket feljegyeztem. No és lenne pár módosításom, kérdésem, illetve szerény feltételem is.

Tehát: írandó részemről egy 100-120 flekkes, tankönyvstílusú tanulmány Kárpátalja 1918 (?) utáni művelődéstörténetéről 1997. január 15-i határidővel, amelyben benne értendő a korszak fontosabb e témájú eseményeinek kronológiája és az ajánlott irodalom jegyzéke is. Nos, kisebb módosításaim és kérdéseim ezek lennének:

  1. A korszakhatár kezdetét mindenképpen kérném kicsit továbbtolni. Ahogy te is mondtad, a 18-38 közötti szakasz inkább hozzád [ez volt kutatási területe] tartozik, én szerintem meg a 38-44 közötti sem igazán vonható ide. Ezért az előbbit egyáltalán nem, az utóbbit pedig csupán igen elnagyoltan érinteném, és voltaképpeni témám a 44/45 utáni korszak lenne, ha ezt így el tudod fogadni.
  2. Természetesen Kárpátalja magyar művelődéstörténetéről lenne szó, ugye?
  3. Ha jól értettem, a szöveget (tankönyvszerűsége okán) nem kell jegyzetapparátussal és hivatkozások sokaságával megterhelni, azaz nem tudományos igényű, hanem inkább ismeretterjesztő jellegű monográfiát kell írnom, így minden állításomnak nem kell majd a forrását feltüntetnem. (Ez ugyanis kétszer akkora munka lenne, az eredeti – és nem a másodlagos – források felkutatása okán).
  4. Kérem eligazításodat abban a vonatkozásban, hogy a témát milyen mértékben kell történelmi-politikai-ideológiai környezetében elhelyeznem, azaz elegendő-e csupán érzékeltetni a Szovjetunió és a későbbi Ukrajna mindenkori „állapotját”, feltételezve, hogy ezt a diákok más diszciplínákból tudják, avagy részleteznem kell, hogy micsoda például a szocialista realizmus vagy a proletkult, mit jelentett a XX. pártkongresszus, mit a pangás és mit a peresztrojka. Vagy ha majd azt írom, hogy Erdélyi Béla festészetével szemben felmerült a kozmopolitizmus vádja, illetve azt, hogy a Forrás Stúdió tagjait dekadens magatartással vádolták, akkor meg kell-e magyaráznom, mit jelentenek voltaképpen ezek a fogalmak, illetve mit jelentettek a szovjet kultúrpolitika torz értelmezésében; stb. Itt persze én magam is ki tudok alakítani egy szerintem szükséges megközelítési mértéket, de szeretném a te véleményedet is ismerni.
  5. Mennyire legyen a tanulmány naprakész? Ha a sajtót tárgyalva mondjuk a beregszászi Vörös Zászlót említem, kell-e jeleznem, hogy ma Beregi Hírlap a neve, ha azt írom, hogy a Népszínház 93-ban bemutatta Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya c. regényéből készült adaptációját, írjam-e meg, hogy 96 nyarán megjelent a regény második része? A Kárpáti Magyar Krónika lapról kell-e közölnöm, hogy novembertől (?) a MÉKK fórumaként fog megjelenni? Stb. Azaz: legyen-e egy lezáró korszakhatára a tanulmánynak – avagy az elmúlt egy-két év, illetve a kézirat lezárását megelőző hónapok új fejleményei is szerepeljenek is benne?

És akkor néhány aprócska (?) feltételem:

Mindenképpen szeretném, ha megállapodásunkról valami szerződésféle készülne, amely rögzítené a feltételeket, beleértve az anyagiakat is. Ez nem a bizalmatlanság jele, hanem rossz tapasztalatok következménye. Épp ezért szerényen, de határozottan szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy ebben a szerződésben egy 50 %-os előleg is szerepeljen. Mostanában két alkalommal is megtörtént ugyanis velem, hogy minden előzetes kecsegtetés ellenére nem fizették ki a munkámat. Az egyik a JAK-lexikon volt, amelybe az 56 után született kárpátaljai írókról készítettem szócikkeket nem kevés munkával, a másik a Kisvárosi krémtörténetek c. kötet (bizonyára ismered), amelybe sokat dolgoztam: én válogattam az itteni anyagot (gépeltetést is beleértve), elkészítettem a szerzők életrajzát és bibliográfiáját, beszereztem fényképüket. Nos, mindezért fityinget sem kaptam, igaz, hogy az életrajzok, bibliográfiák, fotók kimaradtak (de hát tőlem ez meg volt rendelve!), és a könyvet is alig bírta kinyögni a kiadó – de hát erről én nem tehetek. Nos, többet nem szeretnék így járni. Lehet, hogy mire megírom a munkát, tönkremegy a kiadó, elúszik a pénz stb. Ezért kénytelen vagyok legalább egy ekkora előleggel bebiztosítani magamat. Ha időközben a kiadó fizetésképtelenné válik vagy nem jelenik meg a kötet, akkor se maradjak hoppon. Ugyanis ez azért nagy munka, és ha elvállalom, az azt jelenti, hogy amíg ezen dolgozom, pénzkereső aprómunkámat abba kell hagynom; és hidd el, könnyebb hetente megírni két-három cikkecskét, tárcát, információt, mintsem hónapokig egyetlen dolgozattal foglalkozni. Ezért, kérlek, értsd meg helyzetemet: ha fél évig a rendelésed miatt nem tudom „aprópénzre váltani a tehetségemet”, az nekem jókora jövedelem-kiesést jelent, így a kért előleghez – biztosíték-volta mellett – ezért is ragaszkodnom kell. (Természetesen szerepeljen az is a megállapodásban, hogy ha a munkámmal nem készülök el határidőre, akkor az előleget vissza kell fizetnem.)

Az előlegre és a végső elszámolásra vonatkozóan még annyit: kérlek, tisztázzátok, mekkora lesz belőle a levonás, mert ha 44 %-ot levonnak és csupán a maradékot kapom kézhez, akkor bizony nekem alaposan meg kell fontolnom, elvállalhatom-e a munkát. Áthidaló megoldás lehet, hogy az összeg egy részét (akár az előleg egészét) költségtérítésként fizeti ki a kiadó, és én hajlandó vagyok ennek megfelelő értékben utólag magyarországi ÁFÁs számlákat benyújtani (hiszen amúgy is kell vennem papírt, festékkazettát, floppyt, lehet, hogy fel kell utaznom stb.).

Kérlek, mindezt gondold te is végig. Én a munkát előzetesen elvállalom, de a felkérést akkor veszem véglegesnek s a munkának is csak akkor veselkedek neki, ha az előleg kezemhez kerül. Ismétlem, ezt ne tekintsd személyed iránti bizalmatlanságnak, de ha például tönkremegy a cég vagy duplájára emelik a papírárakat és elúszik a honor-pénz, akkor minden jóindulatod ellenére sem tudnál rajtam segíteni te sem. Az 50 % ellenben arra biztosíték, hogy költségeim megtérüljenek és többhavi jövedelem-kiesésem legalább csekély részben kompenzálódjon. Várom hát jelentkezésedet és egy szerződést (vagy tervezetet), illetve annak közlését, hogy a fenti feltételem teljesíthető-e, és milyen módon.

Barátsággal köszönt: Balla D. Károly

Archívumomban nem találom a válaszlevelet… Úgy rémlik, nem is kaptam a fentiekre érdemi levélbeni választ, hanem egy legközelebbi találkozásunk során mondott néhány kitérő mondatot igazgató-barátom. Lényeg a lényeg: a konkrét írásos felkérés és a szerződés soha nem készült el, így bele sem fogtam a kárpátaljai magyar művelődéstörténet háború utáni korszakának megírásába. Ez számomra inkább megkönnyebbülés volt, semmint elúszott lehetőség.

Könyv vagy digitális szöveg?

Online szöveg vagy könyvnyomtatás?

online szöveg - könyvBármennyire is híve vagyok az online megjelenésnek, az internetes publikálásnak, a webfelületeken megjelenő és éppen ezért könnyen felhasználható, másolható, idézhető, sokszorosítható és a Google segítségével kereshető és megtalálható szövegeknek, mégis belátom, hogy egy szövegfájl megnyitása egyelőre nem jelentheti mindenki számára ugyanazt az élményt, mint egy könyv felütése – de mivel az élményt mégis a tartalom váltja ki, nem pedig a forma, az új és újabb, immár a digitális korban laptop mellett felnevelkedett Z generációnak már feltétlenül az e-könyv-olvasó vagy más megjelenítő eszköz kijelzőjéhez fognak társulni a szellemi örömszerzés alkalmai. Azt gondolom, fiatalok milliói számára már sokkal-sokkal többet jelent egy okostelefon birtoklása, mint egy ezer kötetes otthoni könyvtár. És ez nem baj, mert annak a kis maroknyi készüléknek a segítségével szinte mindent elérhetnek, megtudhatnak, megtalálhatnak, kiolvashatnak, egy e-book-reader fejlett memóriájában pedig több szöveget tárolhatnak, mint amennyit egy városi könyvtár állománya őriz.

Nekünk, az X vagy még korábbi generációk tagjainak,  még papíralapú a tudásunk, könyvekből szerzett a műveltségünk, érthető, hogy a nyomtatott szövegre irányul érdeklődésünk. De ahogy a nehézkes és rossz hatásfokú kódexmásolást felváltotta több mint ötszáz éve a forradalmian új, produktív, gyors könyvnyomtatás, úgy a tudomány és technika fejlődésének egyenes következménye, hogy a digitális adatsokszorosítás és tárolás is véglegesen át fogja venni a terepet a mára elavult technológiáktól. Pontosabban: a mindennapi használatban teljesen ki fogja szorítani, de jóslatom szerint sem a könyv, sem a könyvtár nem fog véglegesen eltűnni a jövendő korok emberének életéből, hanem

a könyv egyedi készítésű, ritka műtárggyá, a könyvtár pedig ezeket őrző múzeummá fog válni.

 

Magyar irodalmunk Kárpátalján

Visszatérve rám

(2014-es jegyzetem) Mi tagadást, voltaképp hízelgő rám nézve, hogy amikor a kárpátaljai magyar irodalomról kérdezik a téma valamely felettébb avatott szakértőjét, akkor az újságíró még mindig, tíz évvel az irodalmunkból történt végleges kivonulásom után „velem kérdez”. Korábban Tóth Viktor vezette fel velem élesnek szánt kérdését,  most Lengyel János próbált rám hivatkozva provokálni egy több mint furcsa interjúban . A szenvedő alany mindkét esetben Csordás László, aki sorra okosan tette helyre a dolgokat és még véletlenül sem mondott semmi csiklandósat, amit pedig alighanem ki akartak piszkálni belőle a velem példálózó kérdezők. Pedig Csordás nem a hívem, az ellenkező oldalon motorozik – viszont normális…

Valahogy mégsem fog el attól a büszkeség, hogy önálló gondolat híján az ifjú zsurnaliszták vissza-visszatérnek rám és minden igazi érdemi indok nélkül előcibálnak engem. Ráadásul ezt Lengyel János a beavatatlan olvasó számára alighanem teljesen érthetetlen módon teszi, olyasmikre céloz, ami nem közismert, magyarázattal pedig nem szolgál. A kérdezőn, a kérdezetten és rajtam kívül vajon hányan tudják például a Kárpátalja.ma olvasói közül azt megmondani, pontosan mire is utal L. J. ezzel kérdéssel?:

– Visszatérve még Balla D. Károlyhoz, lehet-e ma még regényt írni, illetve műalkotássá válhat-e a mindenféle talált szövegből összeállított kompozíció?

Merthogy amire utal, még arra sem utal precízen, az én regénybéli eszmefuttatásomban a ma aktualitása nem szerepel, felvetésem általános és teoretikus; na jó: talán inkább csak spekulatív… A mindenféle talált szövegre való célzás sem pontos.  És az egésznek persze semmi köze sem az előző, sem a következő kérdéshez (de a beszélgetés voltaképpeni témájához se sok). A következő kérdés jókora bakugrással már Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényére vonatkozik, Csordás itt már nagyon unhatta az ide-oda kapkodást, le is lövi a dolgot, három mondatba sűrítve azt, amit hosszú tanulmányában részletesen kifejtett (erről írtam korábban, lásd).

Bárhogy is: ezt a mostani interjút tanítani lehetne bármelyik újságíró-főiskolán és mint az állatorvosi tankönyv lován, be lehetne rajta mutatni a rosszul kérdezés főbb tünetcsoportjait. A sok bosszantó sutaság egy pont után mulatságossá válik, ennél a résznél az újságírói betoldás elmésségén szabályosan felkacagtam:

Nincs olyan, hogy valaki egyik este még teljesen amatőrként fekszik le aludni, másnap reggel viszont már remekműveket alkotó zseniként ébred fel. (Ez lenne ám az igazi csoda. – L. J.) Én abban hiszek, hogyha valaki eléggé motivált, kitartó, nem veti meg a kemény munkát, akkor előbb-utóbb rátalál önmagára. A munka viszont nem spórolható meg. Soha.

Vagy mégis. Lengyel Jánosnak szerintem komoly megtakarításai vannak hozzáértésből és igényességből: ezeket minden újságírói produktumából sikerült eddig kispórolnia.

Jeopardy-aforizmák a Wikin

joepardy-parizsban
C. M. Joepardy Párizsban, 1928

Az itt jobbra látható fényképet 1928-ban készítette Tsúszó Sándor egy párizsi kávéház ablaka mögul. Balra Andrè Breton, háttal az akkor Párizsba érkezett Joepardy. Most jöttek ki a kávéházból, Tristan Tzarára várnak, hogy együtt meglátogassák Luis Aragont és megbeszéljék a szürrealisták által háttérbe szorított dadaizmus további sorsát.

A kalandos úton nemrég előkerült fotó közreadásának apropója, hogy nem kis örömömre hosszabb ideje fenn vannak a Wikidézetek között Joepardy-aforizmáim. Nevezetesen azok, amelyeket Szembesülésben idézek tőle. Legnagyobb érdemem azonban vele kapcsolatban nem ez, hanem hogy a keleti egzisztencialista filozófia megteremtésében játszott szerepét megfelelő módon megvilágítottam legrészletesebb magyar életrajzában: Cecil M. Joepardy élete s munkássága.

És akkor az aforizmok:

Balla D. Károly Joepardy-aforizmái

A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert.
Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon.
Ha nem tudod, merre van Észak, igazodj Dél szerint.
Süketek ritkán botfülűek.
Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.
A sötétségnek nincsenek színei.
A tenger mindig meztelen.
Amit szemed nem hall, azt füled sem láthatja.
A dolgok önmaguk árnyékán fekszenek.
Nem hiánya jellemzi leghívebben a Jelenvalót?
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nem léteznek. Így hát semmi sem igaz.

Az említett oldalon is szerepel egy fotó. A felirata hiteles, de a pontosság kedvéért annyi még ide kívánkozik, hogy a kalandos sorsú fényképet Hizsnyai Zoltán kutatta fel Tsúszó Sándor nyomában járva, és történetét is ő közölte először, én csak pontosítottam a fotó keletkezésének fontos adatait és én azonosítottam, ki látható rajta Tsúszó társaságában.

Tsúszó Sándor és Cecil M. Jepardy Párizsban

És mert Joepardyt és Tsúszót egyaránt említem benne, itt jegyzem meg, hogy a Wikipédia konkurensének számító Unciklopédiába néhány éve írt szövegeim egy része eltűnt (a Pirézek címszó alatt például több bekezdésem is volt) vagy megrövidült, minden bizonnyal szerkesztői beavatkozás nyomán. Épp ezért most Joepardy és Tsúszó okán ide idézem szerény hozzájárulásomat az Isten szócikkhez:

Isten a különböző filozófiákban és művészeti elméletekben

Az egzisztencialisták (Kierkegaard, Heidegger, BéDéBlogger) az istent a semmi egyik organikus összetevőjének tekintik: „A Semmi két részből áll. Az egyik neve Valami, a másiké Isten.” E tétel értelmezése közben tekintettel kell arra is lenni, hogy a Semmi megismeréséhez vezető út önfelszámoló jelleggel bír.

Egyes művészet- és lélektanfilozófiai felfogások szerint isten azoknak a hiányoknak az összessége, amelyek a gonosz fondorkodása okán a való életből kiszorultak, így isten mint imaginárius valósághiány ismerszik meg a felé közeledők számára.

Cecil M. Jeopardy, a Madagaszkár melletti kis szigeten élő és bengáli nyelven alkotó filozófus és költő, a keleti egzisztencializmus megteremtője szerint isten nem egyéb, mint a komplex létezés állandó együtthatója, azaz egy fix tényező abban a képletben, amely a valós és a képzetes világ közti kölcsönviszonyt fejezi ki.

Tsúszó Sándor, a művészeti izmusok nagy elmélkedője szerint istent az különbözteti meg az összes létező és képzetes lénytől, hogy egyedül őbenne összegződik elválaszthatatlan kognitív egységbe a Jelenség és Lényeg. Azaz isten minden megnyilvánulása egyben lényegét is kifejezi, ugyanakkor lényege nem egyéb, mint maga a megnyilvánulás.


E-köny: József Attila Összes

József Attila műveinek eddigi legteljesebb digitális gyűjeténye

Készítette Zámbó Gergő – még ám hobbiból (respect!). Az életmű egyben, egy helyen korábban sehol nem volt elérhető az interneten, bár az Összes Versek fenn voltak eddig is (például a Magyar Elektronikus Könyvtárban), de itt most böngészhetővé vált az összes egyéb JA-írás is. A rendszer kitűnően kereshető, vannak betűrendes és kronologikus mutatók, a kereső azonnal kiírja a mű címét, amint egyezést az általunk begépelttel; külön érdem, hogy egy-egy speciális lapon a műfajilag összetartozó összes mű egyetlen szövegoldalon jelenik meg, így a korpusz még több keresési lehetőségre ad módot.

Értékelendő az is, hogy nem pusztán a hozzáférhető anyagok egybegyűjtött újraközlése történt, hanem egyfajta kreatív összefésülés, amelyben például  József Attila 1930—1937 közötti tanulmányainak és cikkeinek legújabb kritikai kiadása egyesítve van a kezdetektől 1930-ig írt szövegekkel, illetve
a versek esetében az Akadémiai Kiadónál 1984-ben megjelent Stoll Béla-féle kritikai kiadásnak a már meglévő elektronikus változatán megtörtént a  szöveghibák javítása. Dicséretes, hogy „kiemelt figyelmet fordítottunk a tipográfiára” – és valóban!

Külön egységbe rendezve olvasható a Szabad-ötletek jegyzéke, amely nélkül az Összes Művek természetesen nem lehetne teljes.

József Attila műveinek digitális megjelenéséről utoljára 2008. január 1-jén írtam, amikor is „Egyetlen nap késedelem nélkül elérhetővé tette a Magyar Elektronikus Könyvtár József Attila összes költeményét – két különböző összeállításban is. Mint ismeretes, 2005-ben jogviták miatt a legnagyobb magyar digitális gyűjteményből el kellett távolítani JA műveit. Az érvényes szerzői jog, amelyet a jogörökös érvényesíthet, a szerző halála után 70 esztendőn át védi műveit, közlését engedélyhez köti. Múlt év december 3-án lejárt a 70 év, de a törvény úgy rendelkezik, hogy a védett mű csak a következő év január 1-jétől válik közkinccsé – azaz mától. A MEK honlapján azonnal meg is jelentek a korábban eltávolított állományok”: József Attila életműve újra közkincs.

Más, személyes: Szubjektív József Attila

József Attila Összes a világhálón

A Buborék a Klubrádióban

buborek-multiverzumNem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni – ami azért több mint hízelgő rám nézve.

Történt, hogy tegnap üzenetet kaptam Szunyogh Szabolcs író, szerkesztő barátomtól. Van neki egy hétfő esti műsora a Klubrádióban Rakott címmel, és a levelében azt jelzi, hogy előzőleg sajnos nem tudott értesíteni, de utólag hallgassam meg az adást: versekről volt benne szó.

Szabolcs két vendéget hívott azzal, hogy hozzák be magukkal egy-egy kedves versüket és majd a mikrofon előtt jót beszélgetnek róluk. Heller Ágnes egy örök értékű remeket, Arany János A walesi bárdok-ját hozta, a másik vendég, Győri János egyetemi tanár (az ELTE docense) pedig, nem kis meglepetésemre, az én 1986-os keltezésű Buborék c. versemmel rukkolt elő.

Sok-sok mindenről, társadalmi viszonyokról és költői szerepekről, további versekről bőven esett szó a műsorban, a Buborék az egyórás beszélgetés második felében került terítékre kb. abban a kontextusban, mintha a Kölcsey Vanitatum vanitas c. versére írt hasoncímű Orbán Ottó parafrázissal képezne párhuzamot. Kétségtelen, hogy vannak motívumbéli átfedések (pl. maga a buborék, mint hívószó, illetve a körbe, körbe és a körkörös), engem mégis erősen meglepett ez a párhuzamba állítás. Az én 12 sorom – eredeti szándékom szerint legalábbis – egészen másról szól, ugyanakkor lehet-e költő számára nagyobb öröm, minthogy versét újraértelmezik, jelentéshorizontját kitágítják. Piruló arccal hallgattam, hogy mind a tanár úr, mind a filozófusasszony művészileg milyen magasra értékeli soraimat.

Az adás második félórája alább hallgatható meg, versemről a 10. perctől kezdve vissza-visszatérően esik szó.

 

Ezek után lehet-e dolgom elmondani, hogy engem 1986-ban milyen kozmogóniai elmélet inspirált versírásra? Ugye nem!

Buborék

fényes hártyák felszínén
dimenziókról álmodik a fény
pedig csak torzult terek éle koccan
síkok csorba léte gyűrődik a széleken
és végek közé szorítottan
halkan vonaglik a végtelen

buborék-világban élünk s a hártyák
mezején negatívba mártják
magukat a semmik: káosz ez a rend
– gömbről gömbre csúszó idő-kéreg –
s a körkörös burkokon kereng
kereng a szerkesztetlen lényeg

(1986)

Akit mégis furdal a kíváncsiság és tudni szeretni, mi volt a legfőbb ihletőm, íme, az elméletről itt egy 7 évvel ezelőtti cikk, amelynek címe kísértetiesen összecseng az én 22 évvel korábbi versem hetedik sorával: Buborékuniverzumban élünk.

Ezúton köszönöm Szabolcsnak a műsort, és hogy szóba kerülhettem benne.

Én pedig dédelgetem a hiú ábrándot: egyszer majd talán valaki a téridőelmélet felől is értelmezni próbálja Buborékomat 🙂

Forrás: A Klubrádióban versemről

Pörformansz: A zéró kilométer kicenzúrázása

Emlékeztető egy eseményre. Közéleti performance. Képzőművészet, akcióművészet, köztéri pixel-performansz. A nulla kilométer kitakarása

A PLACCC Fesztivál 2015 sorozatában a harmadik Interacting the City programblokk keretében a Teleport Galériával közös rendezvényként augusztus 24-én, 25-én és 26-án éjféli performanszokra került sor a Clark Ádám tér 0 km kövénél. Az első a sorban Csönge csütörtöki akciója volt.

Szöveg-pörformansz: Pécs, 2006

Performance – Az önmagát mintázó torzó. Szövegperformansz – Pécs, 2006 | Az első blogközvetítés. Irodalmi szöveg-projektumok. Az esemény újraalkotott weboldala – BDK

Az önmagát mintázó torzó

szoveg-performansz-plakat

Plakát – kattintásra nagyobb. Az estet szervezte: Halmai-Nagy Róbert

Nyilvános szerepléseim egyik legemlékezetesebbjére 2006. november 7-én került sor Pécsett, a Művészetek Házában, nem túl nagyszámú, de érdeklődő közönség előtt. Az est során kísérletet tettem egy olyanfajta performance bemutatására, amelynek a szöveg áll a középpontjában. Tehát nem a szöveget előadó szerző önmegjelenítő gesztusa képezi a művészeti akció lényegét, hanem az általa létrehozott szövegkorpuszok kerülnek változatos bemutatásra. Eközben persze a magam és a helyszín technikai korlátjaihoz kellett igazodnom, így nem mutathattam be szavakból szerkesztett kinetikus szobrokat, nem jelenítettem meg a közönség feje fölött verssorokat sem fényújság, sem szóvillogtató lézer-hologram formájában, nem vette fel lilás füstalakzat legújabb regényhősöm beszélő alakját – és sok egyéb látványos lehetőséggel-lehetetlenséggel sem éltem/élhettem. Rendelkezésemre állt azonban egy projektor, ezen mutathattam be előre elkészített anyagomat, s amit igen részletes szóbeli magyarázatokkal láttam el, az 3 szövegprojektumom volt, éspedig:

  • A hiányban sarjadó szöveg (Pilinszky-projektumom)
  • A szöveggel bekerített hiány (Szembesülés c. hiányregényem)
  • A hiányokkal ékes szöveg (Tejmozi)

Ezek részletezése közben alaposan körbejártam a valóság ábrázolása és az ábrázolás valósága, valamint a művészileg megszerkesztett Semmi problémakörét. Fontos kapcsolódási szál, hogy minderre az éppen az előző évben Pécsett kiadott Szembesülés okán került sor (Pro Pannonia Kiadó, 2005.)

De voltak egyéb szövegpörgető adalékok is, pl. a terembe érkezők mindegyike talált a székén egy cédulát (C-dult), rajta egy aforizmámmal, a rendezvény középső részében nekem feltett moderátori kérdésekre (Balogh Róbert volt a szövegindukátor) pedig úgy adtam feleleteket, hogy válaszaim kulcsszavaiból (melyeket cédulán felmutattam) végül kirakhattam egy újabb aforizmát

El Lobo online blogközvetítése

Nóvuma volt a rendezvénynek, hogy élő blogközvetítés kísérte. Ezt kedves pécsi bloggertársam, az akkor El Lobo nicken ismertté vált Bognár László celebrálta laptopjáról: ismerőseink, barátain, a honlapjainkra látogató érdeklődők jó előre értesültek arról, hogy a rendezvény ideje alatt László és blogja közvetítésével követhetik az eseményeket és kérdéseket is feltehetnek nekem. Ebben, ilyesmiben nem voltunk eléggé járatosak, sem idő, sem figyelem, sem technika nem jutott elegendő a valós idejű kommunikációra – de a blogközvetítés és az interakció megvalósult, és ezzel az irodalmi performanszok történetében talán valamiféle elsőséget tudhatunk magunkénak. Örök hálám és köszönetem érte legrégibb, legkedvesebb blogger-barátomnak, továbbá meghívómnak, azt estet szervező és a technikát biztosító Halmai-Nagy Róbertnek.

Az újraalkotott weboldal a régi cím alatt

bdk-performansz-pecs

Szövegperformance

A számomra fontos rendezvényre és előadásomra igen alaposan felkészültem nemcsak fejben, hanem írott és prezentációs anyaggal, mi több, megelőzőleg akkori fapados blogomban meglehetősen nagy virtuális feneket kerítettem az eseménynek, megírtam például, hogy a pécsi Művészetek Háza a keretrendezvényül szolgáló Salvador Dalí-kiállítást bemutató weboldalán (és nyomtatott prospektusán) a katalán zseniről általam fogalmazott mondatokat fedeztem fel. Kapcsolódó, Pécshez köthető témákból még kis vetélkedőt is rendeztem olvasóimnak, illetve készítettem egy összefoglaló weblapot is az összes adalékkal, hivatkozással. Ennek http://pecs.balla.biz volt az elérhetősége és jól szolgálta a rá bízott feladatot. Ám a balla.biz domaintól pár évvel később megváltam, úgy gondoltam, nincs és nem lesz rá szükségem. Amikor azonban keresőoptimalizálással kezdtem foglalkozni, nagyon megbántam, hogy nem tartottam meg: jól bejáratott, értékes webhely volt – ahelyett, hogy használhattam volna, a semmibe mutató linkek sokaságával kellett szembenéznem. Újraregisztráltam volna, de már foglalt volt… Lassan el is felejtettem volna, de mostanában újra eszembe jutott egy nem működő link okán – és kiderült, senki sem használja, újra regisztrálható. Ennek örömére újraalkottam pécsi szövegperformanszom bemutató oldalát, onnan érhető el az élő blogközvetítés linkje csakúgy, mint Bognár László rólam pécsi szereplésem előkészítéseként írt 5 részes blogesszéje. Látogassátok meg:

És ha már lendületben voltam, részben rekonstruáltam az ugyancsak 2006-os első magyar SEO-verseny okán a pillangosziv.balla.biz alatt készített versenyoldalamat is, ez még nincs teljesen rendben, de tettem fölé egy összefoglalót, így bárki megtudhatja,

Forrás: Szövegperformanszom: Pécs, 2006