Pusztamens

A művészet lényegét nehéz megragadni. Olykor szakemberek is nagyot tévedhetnek ebben. Illetve: előfordulhat, hogy éppen tévedésükkel tapintanak rá a lényegre?

David Hensel brit képzőművész 2006-ban a képen látható szobrát beküldte egy kiállításra. Ám szállítás közben a fej elvált a talapzattól. A Royal Academy of Arts zsűrije úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a csont alakú kis támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket, így a bemutatandó művek közé sorolták. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe: Pusztamens Tovább olvasása

Bujaságunk története

– könyv, kritika, ismertetés – Divagációk – Könyvek – A bujaság története – Mi forog a vaginák körül a magyar történelemben –
A bujaság történeteMojzes Ambrus: Divagációk (Perem Könyvek, Budapest, 2005.) – A bujaság története

Mojzes Ambrus az első oldalon megragadja a figyelmünket kijelentésével, miszerint a magyar történelem voltaképp a színésznők pinája körül forog, majd talán kicsit túl hosszan időz a századelő (a huszadik) fülledt történelmi levegőjében, de aztán a korrajz után a sztorik, pletykák, vaskos, de mégis sikamlós történetek révén mind közelebb kerül az olvasmányossághoz, elragad könnyeden anekdotázó, de mégis veretesen irodalmi stílusával.

No de menjünk sorba. Bujaságunk története Tovább olvasása

Bankrablás Gömörben

Könyvkritika – Bankrablás Gömörben – Gömör Kiadó, Rimaszombat

Kordu Leontin: 1. NAP: ESŐNAP

Gömör Kiadó, RimaszombatA cím akár azt is jelezhetne, hogy valahol a színházi évad első napját Vass Tibor Esőnap c. verseskötetének felolvasásával kezdik. De nem. Itten kérem szóviccről van szó, mégpedig székelyeket alaposan megszégyenítő, gömöri furmányossággal rejtjelezett szóviccről, tessen csak fennhangon első-nek olvasni az 1. írásképet, és máris remek kis klapanciát kapunk, akár mondogathatjuk is, hahaha, de szellemes. NA NE! – ez volt az első reakcióm, amikor a fantáziátlan borítón megláttam a ficamodott fantáziájú címet. Valamilyen rejtett sugallattól indíttatva mégis, pechemre vagy szerencsémre, felütöttem a külső tulajdonságait illetően egyedül méretében kellemes könyvet. És az első (eső?) bekezdése megfogott:

“Vajon mihez kezd egy vidéki bonviván, ha színházának nyári szabadtéri előadásai sorozatosan elmaradnak a véget nem érő medárdi esőzések miatt? Természetesen bankot rabol. Természetesen sikerül neki. És a pénzt nem kevésbé természetesen a forgószínpad alatt rejti el. Ahonnan aztán majd, túltéve minden természetességen, éppen akkor mossa ki az eső, amikor legkevésbé illene ilyet tennie.” – Hú! Ez már akkora hülyeség, hogy rá lehet könyökölni. Szinte fáj, de ez a fájás inkább kellemes és kíváncsivá tesz: ugyan mivel lehet még megtetézni. Bankrablás Gömörben Tovább olvasása

Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl

könyv – szöveg – kritika – tsúszó sándor – liberall kiadó

Egy utazó derűs rezignáltsága

Ifjúkorában megújította a magyar irodalmat. Nagy öregként már “csak” sziporkázik…

Tsúszó Sándor öregkori remekének, az Utazások innen és túl c. „úti esszének” immár második – alaposan kibővített – kiadását vehettük kezünkbe nemrégiben a Liber-All Kiadó jóvoltából.

A Svédországban teljes elzártságban élő és lassan kilencven esztendős Mester új kötetének megjelenése akár szenzációt is kelthetett volna mind a szakma, mind az olvasók körében, ám igen csekély példányszáma miatt gyakorlatilag visszhangtalan maradt. (Bár a tirázst újabban üzleti titoknak tekintik a könyves műhelyek és ezért nem tüntetik fel könyveik impresszumában, egyes értesülések szerint az Utazások első kiadása mindössze hat példányban látott napvilágot: ebből kettőt megtartott a kiadó, egyet a svéd uralkodónak dedikált a szerző, egyet a British Museum címére postáztak, az ötödik darabot a Marianna árok fölött elégették és hamvait a tengerbe szórták, a hatodikat pedig igen borsos áron megvásárolta, nem tudni, milyen célból, a NASA). Mindössze két ismertetés jelent meg a könyvkülönlegességről, ezek közül az első[1] inkább a kiadás körülményeire vonatkozó „legendát” tárta fel (innen merítettük magunk is a példányok sorsára utaló ismereteinket) a második[2] akár szakmai értékelésnek is tekinthető volna, ám a szerző, Rollay Deák Béla (talán tájékozatlansága okán) alaposan félreérti a könyv lényegét. Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl Tovább olvasása

A salemi boszorkányok

Töredelmesen bevallom, nem igazán vonzódom a kosztümös történelmi filmekhez, a közelmúlt és a jelen, no meg a fikció sokkal jobban érdekel a régmúlt historikus megközelítésénél irodalomban és filmvásznon egyaránt. A tegnapi film mégis két órányi zavartalan élményt nyújtott. Arthur Miller azonos című saját drámájából írta A salemi boszorkányok forgatókönyvét (angol címe The Crucible [Tűzpróba], 1996, rendezte Nicholas Hytner). A történet 1692-ben játszódik Új-Angliában, szereplői észak-amerikai angol telepesek. Massachussets állam Salem nevű településén a puritán életmódra kényszerített fiatal lányok elfojtott érzékisége sajátos módon tör felszínre. Játékos szerelem-varázslásaikat a számonkérés súlya alatt megszállottságnak hazudják, megnevezik ördöggel cimboráló megrontóikat, akiket a bíróság perbe fog, szabályos boszorkányüldözés kezdődik. A film szépen építkezik, jól osztja be a feszültséget, arányosan hat az érzelmeinkre és mind a babonaságot, mind az ármánykodást, mind a vallási túlbuzgóságot elítélő józan eszünkre. Kulcsproblémaként azonban (számomra) mégsem az jelent meg, hogy ezekhez a fogalmakhoz viszonyuljak. A koncepciós pereknek ebben a háromszáz éves előképében inkább az az erkölcsi kelepce késztetett elgondolkodásra (talán önvizsgálatra is), amelybe a megvádolt ártatlanok kerültek: ha bűnösnek vallják magukat (azaz beismerik, hogy az ördöggel cimboráltak), akkor meghagyják életüket, ha azonban tagadják el sem követett bűnüket, akkor felakasztják őket. A salemi boszorkányok Tovább olvasása

Szégyen / Coetzee / Jacobs

John Malkovich és Jessica Haines a SzégyenbenIgazán kitűnő filmet láttunk a minap. Nemes irodalmi anyagra épült, a ma Ausztráliában élő dél-afrikai Nobel-díjas író, J. M. Coetzee azonos című regényére. Auszrál-dél-afrikai maga a film is (Szégyen [Disgrace], 2008, rendezte Steve Jacobs), főszerepét egyik kedvencem, John Malkovich játssza lenyűgöző hitelességgel. A Dél-Afrikában az apartheid bukása után játszódó történet roppant árnyaltan mutat be egy sajátos társadalmi szituációt, de ennél is mélyrehatóbban ábrázolja és teszi a néző számára átélhetővé az emberi természetet – annak minden nagyszerűségével és hitványságával együtt. A boldogságkeresés, a szenvedély, a megalkuvás, a beletörődés, a megalázottságából felépülő és az önzésében megtörő lélek döbbenetes és ijesztő dimenziói nyílnak ki a filmben, igényesen komponált képek, feszes jelenetek és roppant mély jellemformálások révén. Kétórás ámulat, emberi mivoltunkkal szembesítő, velőnkig megrázó, tömény művészi élmény. (Szégyen – 2 óra ámulat)

Antonioni: Nagyítás

Antonioni labdaszedegetőjének elszegődni

A létezővé nagyított hiány

Semmi más, csak a Nagyítás (Blow-Up, 1966) juthat először eszembe, ha kedvenc filmemről kérdeznek. Eközben persze fájó szívvel le kell mondanom Tarkovszkij Stalkerjéről, Tarr Béla Kárhozatáról, Fellini Amarcordjáról és 8 és féljéről, Huszárik Szindbádjáról, Bódy Gábor Kutya éji daláról, Fábri Zoltán Ötödik pecsétjéről, Szabó István, Makk Károly, Bacsó Péter, Sándor Pál, Enyedi Ildikó emlékezetes munkáiról (és ez csak egy szűkített lista volt!), de Michelangelo Antonioni filmje, mint valami első szerelem élménye, kiragyog kedvenceim közül. Antonioni: Nagyítás Tovább olvasása

Mundruczó Kornél: Delta

Díjak és jelölések ide vagy oda – Mundruczó Kornél  sokak által nagyra értékelt munkája, a Delta (2008) eléggé csapnivaló. Ugyanakkor szép is, mert gyönyörű a remekül fényképezett táj, és kétség kívül vizuális élményt szereznek a megkomponált lírai beállítások. Ez azonban kevés a jó filmhez: a kissé bizarr (szerelmi) történet sehogyan sem nyeri el hitelességét.

Holott a két főszereplő (Lajkó Félix, Tóth Orsolya) alkalmasnak látszana a feladatra, gesztustalan játékuk értékelhető lenne, ha jól lennének mozgatva, ha lenne a filmnek megbízható (se nem erőltetett, se nem esetleges) dramaturgiája, amely szorosra fűzné a szemünk láttára széteső sztorit, ha nem lennének suták és rendkívül rosszul artikuláltak a megszólalásaik. Mundruczó Kornél: Delta Tovább olvasása

Az a csodálatos spliti éjszaka

Kis csalásokból épülnek fel a nagy hazugságok, apró csínyekből lesznek a végtelen bűnök, ártatlannak látszó apróságokból áll össze a visszavonhatatlanul hatalmas halál.

Különös hangulatú, a figyelmünket több módon is lekötő alkotás Arsen Anton Ostojić filmje (Az a csodálatos spliti éjszaka, Ta divna splitska noć, 2004). A horvát rendező világa egyszerre kegyetlenül durva és emelkedetten költői, brutális és mégis nagyon érzékenyen, finoman megrajzolt. Az a csodálatos spliti éjszaka Tovább olvasása

Almodóvar: Beszélj hozzá!

Nem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film nagyon megérintett (Beszélj hozzá!, Hable con ella, rendezte: Pedro Almodóvar, 2002). Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom metaforákkal, az otromba valóság behatol a poézisbe (szinte úgy, mint ahogy a töppedt szerető a női nemi szervbe a némafilm-betétben), a művészet absztraháltsága pedig belengi, átszellemíti az életszituációkat. Éppen a legelvontabb és legkevésbé verbális kifejezőeszközöknek (tánc, zene, némafilm – és általában a vizualitás) jut kulcsszerep a folytonos narráció (vö. „beszélj hozzá”) átlényegítésében, a helyzetek és történések más dimenzióba emelésében. Egy idő után már nem lehet a sorozatos véletlenekre azt mondani, hogy „ilyen nincs”, mint ahogy sorsszerű bekövetkezésekre se fogható rá: tudni lehetett előre. A meglepő válik magától értetődővé és a hihetetlen egybeesés lesz természetessé. Almodóvar: Beszélj hozzá! Tovább olvasása

Gaál István: Keresztelő

Este Gaál István remek filmjét, a Keresztelőt néztük. A téma eléggé ismerős (például Jancsó Oldás és kötéséből): a faluról Budapestre került értelmiségi szembesülése az elhagyott otthoni közeggel, rokonaival. Latinovits és Koltai János igazán remek párost alkotott (a női szereplők kicsit halványabbak voltak): a befutott, rendszernek elkötelezett szobrász és a börtönt viselt iskolaigazgató. Viszonyaik, vívódásaik és a felidézett múlt epizódjai mentén rendeződik szép egésszé a film. (Film, színház, muzsika)

Kusturica: Emlékszel Dolly Bellre?

kusturica dolly bell
Ha láttad, évekkel később is emlékszel Dolly Bellre.

Jelentős, kiemelkedően jó film Emir Kusturica Emlékszel Dolly Bellre? (Sjećaš li se Dolly Bell, 1981) c. alkotása: remek a sztori, árnyalt az ábrázolás, finoman rajzoltak az alakok, s bár akad benne nevetni való,  mégis több egy kelet-európai burleszknél, inkább elgondolkoztat, miközben érzelmi hatása is erős.  Mélyebbnek találtuk, s éppen ezért nekünk jobban tetszett nekünk,  mint a bosnyák Mester favorizált filmje, a Macska-jaj, amelyet nem tekintek sokkal többnek a fent említett kategóriába (burleszk) tartozó, ámbár fergeteges játéknál. Persze nincsen Kusturica zene nélkül, alább egy tamburás-éneklős-szomorkodós jelenet: Kusturica: Emlékszel Dolly Bellre? Tovább olvasása