Sorsunkiglan

Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. A regény az igazságérzetünket billenti ki egyensúlyából, érvényteleníti bejáratott értékítéletünket, s olyanfajta szembesülésre kényszerít, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen. Ahelyett, hogy megigazulnánk, inkább egyfajta megalázottságot érzünk, de még az sem adatik meg nekünk, hogy ezt erkölcsi  kudarcként éljük meg, ebben lehetne valami fennköltség is, de nem, sokkal elementárisabb, ősibb az érzés, amely, bár irodalmi mondatok révén, mégis áttételek nélkül, primer módon, elemi erővel tör ránk. Emelkedettséget vártunk, gyötrő, fájdalmas, de értékítéletünket visszaigazoló tanulságot, ehelyett kelepcében találjuk magunkat, és pontosan tudjuk, csak ahhoz hasonlatosan szabadulhatunk, mint csapdából a farkas, amikor lerágja és odahagyja vasak közé szorult lábát. Bővebben…

A holdbeli ember nyomában

Ez a szerelem valamikor 6 éves koromban kezdődött. Tartott is vagy másfél évtizeden át. Aztán elszeretett az irodalom… A csillagok világa iránti rajongásom A holdbeli ember nyomában című csillagászati könyvvel kezdődött, amellyel akkor ismerkedtem meg, amikor még olvasni sem tudtam: anyám olvasta fel, nem is egyszer – újra és újra hallani akartam a Napról, a Földről, a Holdról, a bolygókról, keletkezésük történetéről, sajátságaikról. Így amikor hét éves koromban sor került a beiskolázás előtti meghallgatásomra, akkor azt bátorkodtam kérni az iskolaérettségemet vizsgáló  tanító nénitől, hogy versike helyett inkább a bolygók nevét sorolhassam el, természetesen a Naptól való távolságuk növekvő sorrendjében. (Egyébként úgy emlékszem, amikor anyám megvette ezt az könyvet, címe alapján azt hitte, hogy meseregényt tart a kezében; ő csalódott, nekem viszont a kedvencem lett, holott talán mondanom sem kell, hogy nem 6-7 éveseknek szánták.) – A szerelem elmúlt, de még évtizedekig úgy néztem fel a csillagos égre, mint aki a Holdban keresi hajdani rajongó önmagát.

Nyers valóság és szép illúziók

Transylvánia – Erdély-film

Az algériai születésű, félig roma származású francia rendező vizuális és akusztikus Erdély-esszéje (Transylvania, 2006, rendezte Tony Gatlif), az egzotikumra és az erős hangulati elemekre épít, az félideig le is köti a nézőt, ám a a második felében a film sajnos elveszti báját, feszességét, kicsit talán hitelességét is. Az odáig teljesen rendben van, hogy a szenvedélyes francia lány barátnőjével Romániában, pontosabban Erdély egzotikus, soknemzetiségű társadalmi dzsungelében keresi muzsikus szerelmét, akitől teherbe esett, s akit állítólag kiutasítottak Franciaországból. Meg is találja, de a férfi eltaszítja, bevallva, szó sem volt kiutasításról, egyszerűen megszökött tőle, mert nem szereti. Bővebben…

Utazás Karinthyádába

Többszörös időutazás: vissza a 20. század elejére, Karinthy korába, s azon belül is ingajáratban a felnőttkor és a diákévek között. Az alapötletet nyilvánvalóan az író Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája adta, sikerült azonban jót csavarni rajta: a filmben ifjú önmagával agyműtétje közben találkozik a főhős, s ennek megfelelően váltakoznak az Utazás a koponyám körül c. regényből és a Tanár úr kérem! történeteiből ismert epizódok, bőven megtűzdelve más írásokból vett motívumokkal, sőt, versrészletekkel. A gazdag montázsból igazi műegész lett: Karinthy szellemének megfelelő alkotás, amelyben a súlyos tragikumhoz, az élet értelmét firtató mélységekhez a legtermészetesebb módon társul a játszi könnyedség, a jóízű humor. Mindez a legnemesebb filmes eszközökkel történik: megragadó az erőteljes, olykor szürreálisba hajló képi világ, jó ütemben váltakozik párbeszéd, monológ és narráció, meggyőző a színészi játék. Az egészet egy igen jó érzékkel felépített konstrukció tartja egyben, amelyet még zenés betét is gazdagíthat (az Előszó részlete, igen sajátos hangulatú előadásban). Bővebben…