Könyv vagy digitális szöveg?

Online szöveg vagy könyvnyomtatás?

online szöveg - könyvBármennyire is híve vagyok az online megjelenésnek, az internetes publikálásnak, a webfelületeken megjelenő és éppen ezért könnyen felhasználható, másolható, idézhető, sokszorosítható és a Google segítségével kereshető és megtalálható szövegeknek, mégis belátom, hogy egy szövegfájl megnyitása egyelőre nem jelentheti mindenki számára ugyanazt az élményt, mint egy könyv felütése – de mivel az élményt mégis a tartalom váltja ki, nem pedig a forma, az új és újabb, immár a digitális korban laptop mellett felnevelkedett Z generációnak már feltétlenül az e-könyv-olvasó vagy más megjelenítő eszköz kijelzőjéhez fognak társulni a szellemi örömszerzés alkalmai. Azt gondolom, fiatalok milliói számára már sokkal-sokkal többet jelent egy okostelefon birtoklása, mint egy ezer kötetes otthoni könyvtár. És ez nem baj, mert annak a kis maroknyi készüléknek a segítségével szinte mindent elérhetnek, megtudhatnak, megtalálhatnak, kiolvashatnak, egy e-book-reader fejlett memóriájában pedig több szöveget tárolhatnak, mint amennyit egy városi könyvtár állománya őriz.

Nekünk, az X vagy még korábbi generációk tagjainak,  még papíralapú a tudásunk, könyvekből szerzett a műveltségünk, érthető, hogy a nyomtatott szövegre irányul érdeklődésünk. De ahogy a nehézkes és rossz hatásfokú kódexmásolást felváltotta több mint ötszáz éve a forradalmian új, produktív, gyors könyvnyomtatás, úgy a tudomány és technika fejlődésének egyenes következménye, hogy a digitális adatsokszorosítás és tárolás is véglegesen át fogja venni a terepet a mára elavult technológiáktól. Pontosabban: a mindennapi használatban teljesen ki fogja szorítani, de jóslatom szerint sem a könyv, sem a könyvtár nem fog véglegesen eltűnni a jövendő korok emberének életéből, hanem

a könyv egyedi készítésű, ritka műtárggyá, a könyvtár pedig ezeket őrző múzeummá fog válni.

 

Magyar irodalmunk Kárpátalján

Visszatérve rám

(2014-es jegyzetem) Mi tagadást, voltaképp hízelgő rám nézve, hogy amikor a kárpátaljai magyar irodalomról kérdezik a téma valamely felettébb avatott szakértőjét, akkor az újságíró még mindig, tíz évvel az irodalmunkból történt végleges kivonulásom után „velem kérdez”. Korábban Tóth Viktor vezette fel velem élesnek szánt kérdését,  most Lengyel János próbált rám hivatkozva provokálni egy több mint furcsa interjúban . A szenvedő alany mindkét esetben Csordás László, aki sorra okosan tette helyre a dolgokat és még véletlenül sem mondott semmi csiklandósat, amit pedig alighanem ki akartak piszkálni belőle a velem példálózó kérdezők. Pedig Csordás nem a hívem, az ellenkező oldalon motorozik – viszont normális…

Valahogy mégsem fog el attól a büszkeség, hogy önálló gondolat híján az ifjú zsurnaliszták vissza-visszatérnek rám és minden igazi érdemi indok nélkül előcibálnak engem. Ráadásul ezt Lengyel János a beavatatlan olvasó számára alighanem teljesen érthetetlen módon teszi, olyasmikre céloz, ami nem közismert, magyarázattal pedig nem szolgál. A kérdezőn, a kérdezetten és rajtam kívül vajon hányan tudják például a Kárpátalja.ma olvasói közül azt megmondani, pontosan mire is utal L. J. ezzel kérdéssel?:

– Visszatérve még Balla D. Károlyhoz, lehet-e ma még regényt írni, illetve műalkotássá válhat-e a mindenféle talált szövegből összeállított kompozíció?

Merthogy amire utal, még arra sem utal precízen, az én regénybéli eszmefuttatásomban a ma aktualitása nem szerepel, felvetésem általános és teoretikus; na jó: talán inkább csak spekulatív… A mindenféle talált szövegre való célzás sem pontos.  És az egésznek persze semmi köze sem az előző, sem a következő kérdéshez (de a beszélgetés voltaképpeni témájához se sok). A következő kérdés jókora bakugrással már Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényére vonatkozik, Csordás itt már nagyon unhatta az ide-oda kapkodást, le is lövi a dolgot, három mondatba sűrítve azt, amit hosszú tanulmányában részletesen kifejtett (erről írtam korábban, lásd).

Bárhogy is: ezt a mostani interjút tanítani lehetne bármelyik újságíró-főiskolán és mint az állatorvosi tankönyv lován, be lehetne rajta mutatni a rosszul kérdezés főbb tünetcsoportjait. A sok bosszantó sutaság egy pont után mulatságossá válik, ennél a résznél az újságírói betoldás elmésségén szabályosan felkacagtam:

Nincs olyan, hogy valaki egyik este még teljesen amatőrként fekszik le aludni, másnap reggel viszont már remekműveket alkotó zseniként ébred fel. (Ez lenne ám az igazi csoda. – L. J.) Én abban hiszek, hogyha valaki eléggé motivált, kitartó, nem veti meg a kemény munkát, akkor előbb-utóbb rátalál önmagára. A munka viszont nem spórolható meg. Soha.

Vagy mégis. Lengyel Jánosnak szerintem komoly megtakarításai vannak hozzáértésből és igényességből: ezeket minden újságírói produktumából sikerült eddig kispórolnia.

Jeopardy-aforizmák a Wikin

joepardy-parizsban

C. M. Joepardy Párizsban, 1928

Az itt jobbra látható fényképet 1928-ban készítette Tsúszó Sándor egy párizsi kávéház ablaka mögul. Balra Andrè Breton, háttal az akkor Párizsba érkezett Joepardy. Most jöttek ki a kávéházból, Tristan Tzarára várnak, hogy együtt meglátogassák Luis Aragont és megbeszéljék a szürrealisták által háttérbe szorított dadaizmus további sorsát.

A kalandos úton nemrég előkerült fotó közreadásának apropója, hogy nem kis örömömre hosszabb ideje fenn vannak a Wikidézetek között Joepardy-aforizmáim. Nevezetesen azok, amelyeket Szembesülésben idézek tőle. Legnagyobb érdemem azonban vele kapcsolatban nem ez, hanem hogy a keleti egzisztencialista filozófia megteremtésében játszott szerepét megfelelő módon megvilágítottam legrészletesebb magyar életrajzában: Cecil M. Joepardy élete s munkássága.

És akkor az aforizmok:

Balla D. Károly Joepardy-aforizmái

A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert.
Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon.
Ha nem tudod, merre van Észak, igazodj Dél szerint.
Süketek ritkán botfülűek.
Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.
A sötétségnek nincsenek színei.
A tenger mindig meztelen.
Amit szemed nem hall, azt füled sem láthatja.
A dolgok önmaguk árnyékán fekszenek.
Nem hiánya jellemzi leghívebben a Jelenvalót?
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nem léteznek. Így hát semmi sem igaz.

Az említett oldalon is szerepel egy fotó. A felirata hiteles, de a pontosság kedvéért annyi még ide kívánkozik, hogy a kalandos sorsú fényképet Hizsnyai Zoltán kutatta fel Tsúszó Sándor nyomában járva, és történetét is ő közölte először, én csak pontosítottam a fotó keletkezésének fontos adatait és én azonosítottam, ki látható rajta Tsúszó társaságában.

Tsúszó Sándor és Cecil M. Jepardy Párizsban

És mert Joepardyt és Tsúszót egyaránt említem benne, itt jegyzem meg, hogy a Wikipédia konkurensének számító Unciklopédiába néhány éve írt szövegeim egy része eltűnt (a Pirézek címszó alatt például több bekezdésem is volt) vagy megrövidült, minden bizonnyal szerkesztői beavatkozás nyomán. Épp ezért most Joepardy és Tsúszó okán ide idézem szerény hozzájárulásomat az Isten szócikkhez:

Isten a különböző filozófiákban és művészeti elméletekben

Az egzisztencialisták (Kierkegaard, Heidegger, BéDéBlogger) az istent a semmi egyik organikus összetevőjének tekintik: „A Semmi két részből áll. Az egyik neve Valami, a másiké Isten.” E tétel értelmezése közben tekintettel kell arra is lenni, hogy a Semmi megismeréséhez vezető út önfelszámoló jelleggel bír.

Egyes művészet- és lélektanfilozófiai felfogások szerint isten azoknak a hiányoknak az összessége, amelyek a gonosz fondorkodása okán a való életből kiszorultak, így isten mint imaginárius valósághiány ismerszik meg a felé közeledők számára.

Cecil M. Jeopardy, a Madagaszkár melletti kis szigeten élő és bengáli nyelven alkotó filozófus és költő, a keleti egzisztencializmus megteremtője szerint isten nem egyéb, mint a komplex létezés állandó együtthatója, azaz egy fix tényező abban a képletben, amely a valós és a képzetes világ közti kölcsönviszonyt fejezi ki.

Tsúszó Sándor, a művészeti izmusok nagy elmélkedője szerint istent az különbözteti meg az összes létező és képzetes lénytől, hogy egyedül őbenne összegződik elválaszthatatlan kognitív egységbe a Jelenség és Lényeg. Azaz isten minden megnyilvánulása egyben lényegét is kifejezi, ugyanakkor lényege nem egyéb, mint maga a megnyilvánulás.


E-köny: József Attila Összes

József Attila műveinek eddigi legteljesebb digitális gyűjeténye

Készítette Zámbó Gergő – még ám hobbiból (respect!). Az életmű egyben, egy helyen korábban sehol nem volt elérhető az interneten, bár az Összes Versek fenn voltak eddig is (például a Magyar Elektronikus Könyvtárban), de itt most böngészhetővé vált az összes egyéb JA-írás is. A rendszer kitűnően kereshető, vannak betűrendes és kronologikus mutatók, a kereső azonnal kiírja a mű címét, amint egyezést az általunk begépelttel; külön érdem, hogy egy-egy speciális lapon a műfajilag összetartozó összes mű egyetlen szövegoldalon jelenik meg, így a korpusz még több keresési lehetőségre ad módot.

Értékelendő az is, hogy nem pusztán a hozzáférhető anyagok egybegyűjtött újraközlése történt, hanem egyfajta kreatív összefésülés, amelyben például  József Attila 1930—1937 közötti tanulmányainak és cikkeinek legújabb kritikai kiadása egyesítve van a kezdetektől 1930-ig írt szövegekkel, illetve
a versek esetében az Akadémiai Kiadónál 1984-ben megjelent Stoll Béla-féle kritikai kiadásnak a már meglévő elektronikus változatán megtörtént a  szöveghibák javítása. Dicséretes, hogy „kiemelt figyelmet fordítottunk a tipográfiára” – és valóban!

Külön egységbe rendezve olvasható a Szabad-ötletek jegyzéke, amely nélkül az Összes Művek természetesen nem lehetne teljes.

József Attila műveinek digitális megjelenéséről utoljára 2008. január 1-jén írtam, amikor is „Egyetlen nap késedelem nélkül elérhetővé tette a Magyar Elektronikus Könyvtár József Attila összes költeményét – két különböző összeállításban is. Mint ismeretes, 2005-ben jogviták miatt a legnagyobb magyar digitális gyűjteményből el kellett távolítani JA műveit. Az érvényes szerzői jog, amelyet a jogörökös érvényesíthet, a szerző halála után 70 esztendőn át védi műveit, közlését engedélyhez köti. Múlt év december 3-án lejárt a 70 év, de a törvény úgy rendelkezik, hogy a védett mű csak a következő év január 1-jétől válik közkinccsé – azaz mától. A MEK honlapján azonnal meg is jelentek a korábban eltávolított állományok”: József Attila életműve újra közkincs.

Más, személyes: Szubjektív József Attila

József Attila Összes a világhálón

A Buborék a Klubrádióban

buborek-multiverzumNem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni – ami azért több mint hízelgő rám nézve.

Történt, hogy tegnap üzenetet kaptam Szunyogh Szabolcs író, szerkesztő barátomtól. Van neki egy hétfő esti műsora a Klubrádióban Rakott címmel, és a levelében azt jelzi, hogy előzőleg sajnos nem tudott értesíteni, de utólag hallgassam meg az adást: versekről volt benne szó.

Szabolcs két vendéget hívott azzal, hogy hozzák be magukkal egy-egy kedves versüket és majd a mikrofon előtt jót beszélgetnek róluk. Heller Ágnes egy örök értékű remeket, Arany János A walesi bárdok-ját hozta, a másik vendég, Győri János egyetemi tanár (az ELTE docense) pedig, nem kis meglepetésemre, az én 1986-os keltezésű Buborék c. versemmel rukkolt elő.

Sok-sok mindenről, társadalmi viszonyokról és költői szerepekről, további versekről bőven esett szó a műsorban, a Buborék az egyórás beszélgetés második felében került terítékre kb. abban a kontextusban, mintha a Kölcsey Vanitatum vanitas c. versére írt hasoncímű Orbán Ottó parafrázissal képezne párhuzamot. Kétségtelen, hogy vannak motívumbéli átfedések (pl. maga a buborék, mint hívószó, illetve a körbe, körbe és a körkörös), engem mégis erősen meglepett ez a párhuzamba állítás. Az én 12 sorom – eredeti szándékom szerint legalábbis – egészen másról szól, ugyanakkor lehet-e költő számára nagyobb öröm, minthogy versét újraértelmezik, jelentéshorizontját kitágítják. Piruló arccal hallgattam, hogy mind a tanár úr, mind a filozófusasszony művészileg milyen magasra értékeli soraimat.

Az adás második félórája alább hallgatható meg, versemről a 10. perctől kezdve vissza-visszatérően esik szó.

 

Ezek után lehet-e dolgom elmondani, hogy engem 1986-ban milyen kozmogóniai elmélet inspirált versírásra? Ugye nem!

Buborék

fényes hártyák felszínén
dimenziókról álmodik a fény
pedig csak torzult terek éle koccan
síkok csorba léte gyűrődik a széleken
és végek közé szorítottan
halkan vonaglik a végtelen

buborék-világban élünk s a hártyák
mezején negatívba mártják
magukat a semmik: káosz ez a rend
– gömbről gömbre csúszó idő-kéreg –
s a körkörös burkokon kereng
kereng a szerkesztetlen lényeg

(1986)

Akit mégis furdal a kíváncsiság és tudni szeretni, mi volt a legfőbb ihletőm, íme, az elméletről itt egy 7 évvel ezelőtti cikk, amelynek címe kísértetiesen összecseng az én 22 évvel korábbi versem hetedik sorával: Buborékuniverzumban élünk.

Ezúton köszönöm Szabolcsnak a műsort, és hogy szóba kerülhettem benne.

Én pedig dédelgetem a hiú ábrándot: egyszer majd talán valaki a téridőelmélet felől is értelmezni próbálja Buborékomat 🙂

Forrás: A Klubrádióban versemről

Pörformansz: A zéró kilométer kicenzúrázása

Emlékeztető egy eseményre. Közéleti performance. Képzőművészet, akcióművészet, köztéri pixel-performansz. A nulla kilométer kitakarása

A PLACCC Fesztivál 2015 sorozatában a harmadik Interacting the City programblokk keretében a Teleport Galériával közös rendezvényként augusztus 24-én, 25-én és 26-án éjféli performanszokra került sor a Clark Ádám tér 0 km kövénél. Az első a sorban Csönge csütörtöki akciója volt.