Könyv vagy digitális szöveg?

Online szöveg vagy könyvnyomtatás?

online szöveg - könyvBármennyire is híve vagyok az online megjelenésnek, az internetes publikálásnak, a webfelületeken megjelenő és éppen ezért könnyen felhasználható, másolható, idézhető, sokszorosítható és a Google segítségével kereshető és megtalálható szövegeknek, mégis belátom, hogy egy szövegfájl megnyitása egyelőre nem jelentheti mindenki számára ugyanazt az élményt, mint egy könyv felütése – de mivel az élményt mégis a tartalom váltja ki, nem pedig a forma, az új és újabb, immár a digitális korban laptop mellett felnevelkedett Z generációnak már feltétlenül az e-könyv-olvasó vagy más megjelenítő eszköz kijelzőjéhez fognak társulni a szellemi örömszerzés alkalmai. Azt gondolom, fiatalok milliói számára már sokkal-sokkal többet jelent egy okostelefon birtoklása, mint egy ezer kötetes otthoni könyvtár. És ez nem baj, mert annak a kis maroknyi készüléknek a segítségével szinte mindent elérhetnek, megtudhatnak, megtalálhatnak, kiolvashatnak, egy e-book-reader fejlett memóriájában pedig több szöveget tárolhatnak, mint amennyit egy városi könyvtár állománya őriz.

Nekünk, az X vagy még korábbi generációk tagjainak,  még papíralapú a tudásunk, könyvekből szerzett a műveltségünk, érthető, hogy a nyomtatott szövegre irányul érdeklődésünk. De ahogy a nehézkes és rossz hatásfokú kódexmásolást felváltotta több mint ötszáz éve a forradalmian új, produktív, gyors könyvnyomtatás, úgy a tudomány és technika fejlődésének egyenes következménye, hogy a digitális adatsokszorosítás és tárolás is véglegesen át fogja venni a terepet a mára elavult technológiáktól. Pontosabban: a mindennapi használatban teljesen ki fogja szorítani, de jóslatom szerint sem a könyv, sem a könyvtár nem fog véglegesen eltűnni a jövendő korok emberének életéből, hanem

a könyv egyedi készítésű, ritka műtárggyá, a könyvtár pedig ezeket őrző múzeummá fog válni.

 

Reklámok