Magyar irodalmunk Kárpátalján

Visszatérve rám

(2014-es jegyzetem) Mi tagadást, voltaképp hízelgő rám nézve, hogy amikor a kárpátaljai magyar irodalomról kérdezik a téma valamely felettébb avatott szakértőjét, akkor az újságíró még mindig, tíz évvel az irodalmunkból történt végleges kivonulásom után „velem kérdez”. Korábban Tóth Viktor vezette fel velem élesnek szánt kérdését,  most Lengyel János próbált rám hivatkozva provokálni egy több mint furcsa interjúban . A szenvedő alany mindkét esetben Csordás László, aki sorra okosan tette helyre a dolgokat és még véletlenül sem mondott semmi csiklandósat, amit pedig alighanem ki akartak piszkálni belőle a velem példálózó kérdezők. Pedig Csordás nem a hívem, az ellenkező oldalon motorozik – viszont normális…

Valahogy mégsem fog el attól a büszkeség, hogy önálló gondolat híján az ifjú zsurnaliszták vissza-visszatérnek rám és minden igazi érdemi indok nélkül előcibálnak engem. Ráadásul ezt Lengyel János a beavatatlan olvasó számára alighanem teljesen érthetetlen módon teszi, olyasmikre céloz, ami nem közismert, magyarázattal pedig nem szolgál. A kérdezőn, a kérdezetten és rajtam kívül vajon hányan tudják például a Kárpátalja.ma olvasói közül azt megmondani, pontosan mire is utal L. J. ezzel kérdéssel?:

– Visszatérve még Balla D. Károlyhoz, lehet-e ma még regényt írni, illetve műalkotássá válhat-e a mindenféle talált szövegből összeállított kompozíció?

Merthogy amire utal, még arra sem utal precízen, az én regénybéli eszmefuttatásomban a ma aktualitása nem szerepel, felvetésem általános és teoretikus; na jó: talán inkább csak spekulatív… A mindenféle talált szövegre való célzás sem pontos.  És az egésznek persze semmi köze sem az előző, sem a következő kérdéshez (de a beszélgetés voltaképpeni témájához se sok). A következő kérdés jókora bakugrással már Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényére vonatkozik, Csordás itt már nagyon unhatta az ide-oda kapkodást, le is lövi a dolgot, három mondatba sűrítve azt, amit hosszú tanulmányában részletesen kifejtett (erről írtam korábban, lásd).

Bárhogy is: ezt a mostani interjút tanítani lehetne bármelyik újságíró-főiskolán és mint az állatorvosi tankönyv lován, be lehetne rajta mutatni a rosszul kérdezés főbb tünetcsoportjait. A sok bosszantó sutaság egy pont után mulatságossá válik, ennél a résznél az újságírói betoldás elmésségén szabályosan felkacagtam:

Nincs olyan, hogy valaki egyik este még teljesen amatőrként fekszik le aludni, másnap reggel viszont már remekműveket alkotó zseniként ébred fel. (Ez lenne ám az igazi csoda. – L. J.) Én abban hiszek, hogyha valaki eléggé motivált, kitartó, nem veti meg a kemény munkát, akkor előbb-utóbb rátalál önmagára. A munka viszont nem spórolható meg. Soha.

Vagy mégis. Lengyel Jánosnak szerintem komoly megtakarításai vannak hozzáértésből és igényességből: ezeket minden újságírói produktumából sikerült eddig kispórolnia.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s