Lázadás vagy önfeladás?

Kés a vízben

Azok közé tartozom, akik szívesen néznek régi filmeket. A fekete-fehér „kamaradarabokért” pedig egyenesen rajongok. Meglehet,  a kevés szereplős és a látványelemekkel is takarékosan bánó, leginkább a jellemábrázolásra és a belső feszültségre építő művek nem kizárólag saját értékeik miatt kerültek közel hozzám, hanem kicsit valami ellenében is: a túlpörgetett cselekmények és végsőkig fokozott látványosság engem inkább riaszt, mint vonz. Holott persze elismerem, a filmnyelvnek mégis a képiség a lényege, de ha a vizuális telítettség túllép egy bizonyos mértéket, akkor én úgy érzem, hogy a látvány megfoszt a gondolkodás és értelmezés lehetőségétől, nem engedi, hogy a látottak mögé odalássam a magam képeit. Meglehet, ez kissé irodalmi megközelítés, de tény, hogy nekem ebben a műfajban is igényem van a saját olvasatra, s ha ettől megfoszt a rendező, élményem nem lehet teljes.

A Kés a vízben bőven hagy szabad teret gondolatainknak, érzéseinket meg szinte provokálja. Mint valami vízivilági film noir, késztet arra, hogy felvitorlázzuk és az emberi viszonylatok hullámai közé bocsássuk lélekvesztőnket.

A cím persze szimbolikus. Illetve megvan az egyenes értelme is: a lélektani oktatófilmnek is beillő, de magas művészi nívón megalkotott háromszereplős fekete-fehér pszichodrámában  kulcsszerepet játszik az a rugós tőr, amely a két férfi vetélkedésének legélesebb pontjain kerül elő.  Ám Roman Polanski első (még lengyel) nagyjátékfilmjében (Nóz w wodzie, 1961) felrúgja a csehovi dramaturgiát: a hajó fedélzetére került kés végül is „nem sül el”, holott naiv nézőként azt várnánk, valaki majd hasba vagy hátba szúrva fog a tóba zuhanni. Rendezőnk azonban áttételesebb szerepet szán a gyiloknak: bár végsőkig élezi az „utas” és a „kapitány” összeütközését, mégis más megoldást kínál. Így a vízbe hulló tárgyi valóság a címbe emelve már jelképes jelentésű: a felszínre törő konfliktusok belső, rejtettebb okaira mutat rá, az igazi penge a karakterek mélyén csillan meg.

Az indító mozzanat (a férj majdnem elüti a diákot) utáni hosszú expozíció már-már vontatott lassúságú. Ám a kevés történésben egyre nő a feszültség. Kezdettől látszik, hogy a magát erőteljesnek, mindent jobban tudónak mutató férj és a hallgatag fiatal feleség kapcsolata labilis, és sejthető, hogy a hajóra felcsalt diák jelenléte felszínre hozhatja a néző előtt tisztázatlan párkapcsolat belső ellentmondásait. A férj játssza a szigorú kapitányt, imponálni akar asszonyának azzal, hogy a kissé tétova és a vízi dolgokban járatlan fiú felett kis győzelmeket arat. Ám sikerei kétes értékűek, mert a gyámolatlan diák láthatóan egyre inkább elnyeri a nő tetszését, míg férje fölényeskedését ellenszenvesnek találja. A fiatalemberben fel-feléled az önérzet, olykor megmutatja, hogy ő is ért ehhez-ahhoz, de alárendelt helyzetéből csak a kulmináció pillanatában tud kitörni, akkor is csak azzal, hogy bűntudatot ébreszt a „kapitányban”, akit egy ideig felesége gyilkosnak gondol – itt végleg felborulni látszik kapcsolatuk.

Ami ezután történik, azt előbb a lázadás fordulatainak gondolhatjuk. A férj a hajót elhagyva menekül a maga teremtette csapdahelyzetből, a nő és a vízbe mégsem fulladt diák szerelemmel vesz elégtételt sérelmein. Ám a második lépésben az elkeseredett  lázadásokat még elkeseredettebb önfeladások követik. Nincs elkeserítőbb, mint arra gondolni, hogy minden megy tovább úgy, ahogy eddig: a diák visszatér a hatodmagával lakott sivár kollégiumi szobába, a házaspár automobilja pedig a kimerevített képen  ugyan megáll a film végén egy kereszteződésnél, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy ők is rutinosan visszatalálnak régi életükbe. A súlyos kétségek mégis megmaradnak, mint ahogy a kés pengéje is bármikor megvillanhat a Mazuri tavak mélyén.


több film

Utóirat. A színészhármas tökéleteset alakít. Leon Niemczyk (Andrzej) magabiztossága meggyőző, apró rezdülései azonban pontosan jelzik, fölényessége a jellembéli gyengeség kompenzálása is lehet. Jolanta Umecka (Krystyna) is ért ahhoz, hogy hidegsége és látszólagos érzéketlensége mögött megsejtesse a végzet asszonyát. Zygmund Malanowicz (a diák) a maga természetességével tökéletesen hozzá a kissé gyámoltalan, de önérzetes fiatal férfi alakját, akit szabadságvágya előbb-utóbb arra késztet, hogy fellázadjon ne csak a fölé helyezkedő uralom, hanem az alárendeltséget elfogadó önmaga ellen is. A szintén szimbolikusnak gondolható szerepet hitelesen alakító színész máshonnan is ismerős lehet a magyar néző számára: csaknem húsz évvel később ő volt a főszereplője Gaál István Cserepek c. kitűnő filmjének.

Néhány epizód elérhető a videómegosztók oldalain, én itt inkább a film zenéjét tűzöm be. Minőségi jazz a 60-as évekből, a legendás lengyel Krzysztof Komeda dallamát a svéd Bernt Rosengren fájdítja ki a szaxofonból:

Kés a vízben. Rendezte: Roman Polanski; forgatókönyv: Jerzy Skolimowski, Jakub Goldberg, Roman Polanski; zene: Christopher Komeda, Bernt Rosengren; operatőr: Jerzy Lipman. Szereplők: Leon Niemczyk (Andrzej), Jolanta Umecka (Krystyna), Zygmund Malanowicz (fiatal fiú).
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s