A mindig újrafelejtett film – a szabadság apoteózisa

Zabriskie Point (Michelangelo Antonioni, 1970) || Bár egyik sokszor látott kedves filmem, mindig úgy nézem meg, mintha először. Persze a két legemlékezetesebb jelenet – a megható költőiségű szeretkezés a sivatagban és a lassított és többször visszajátszott robbanás – hosszú évek távlatából is pontosan él bennem, de a sztori, a jelenetek egymásutánja kiesik a fejemből azalatt a 8-10 év alatt, ami két nézés között eltelik, így aztán mindig rácsodálkozom nemcsak a történet gyöngécske voltára, hanem arra is, hogy ezt a kicsit sablonos, kicsit erőltetett és eléggé propaganda-ízű cselekményt Antonioni milyen zseniálisan úsztatja át a költészetbe.

Bizony, a filmalkotás társadalomkritikai súlya (ma már?) nem meggyőző, a kommersz és kizsákmányoló Amerika és az elnyomó hatalom képe szinte plakátszerűen leegszerűsítő, ezért jószerével teljesen érdektelen. Ami érdekes, az a film íve és poézise. Ahogy a lázadó diákok laposan dokumentarista újhollámos vitájától és a nagytőkések sematikus elszántságától feltartóztathatatlanul halad a szabadság apoteózisa és a minden rosszat megsemmisítő képzelet felé. A végkifejlet felől nézve már nem lehet, nem is kell számon kérni semmilyen logikátlanságot, esetlegességet vagy vontatottságot. Kár hitetlenkedni a repülőgép-lopáson és a diák pilóta-profizmusán,  inkább vegyük észre az ijesztgetős mélyrepülések szép Hitchcock-parafrázisát (Észak-Északnyugat), s aztán gyönyörködjünk a sivatag zord szépségében és a dűnéket, sziklákat benépesítő szeretkező párokban, értsük meg a hősünket vesztébe szállító repülőgép színesre festésének a szimbolikáját, és nézzük elámulva, ahogy egy lány jámbor képzelete levegőbe repíti az apák és főnökök hivalkodó luxusát. Hippiromantika? Az. De a Mester finom, mégis markáns művészi eszközökkel vetíti elénk a „vietnami” nemzedék vágyakozását valami szebb és tisztább világ iránt. A vetítés 110 perce alatt ne kérdezzük meg, valóra váltak-e vágyaik. Erre majd ott lesz a film újrafelejtésének 8-10  esztendeje.

És persze a világhírnév előtt álló Pink Floydot is illik megemlíteni…

Zabriskie Point – amerikai filmdráma, 1970. Rendezte: Michelangelo Antonioni. Főszereplők: Mark Frechette (Mark), Daria Halprin (Daria).
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s