A holdbeli ember nyomában

Ez a szerelem valamikor 6 éves koromban kezdődött. Tartott is vagy másfél évtizeden át. Aztán elszeretett az irodalom… A csillagok világa iránti rajongásom A holdbeli ember nyomában című csillagászati könyvvel kezdődött, amellyel akkor ismerkedtem meg, amikor még olvasni sem tudtam: anyám olvasta fel, nem is egyszer – újra és újra hallani akartam a Napról, a Földről, a Holdról, a bolygókról, keletkezésük történetéről, sajátságaikról. Így amikor hét éves koromban sor került a beiskolázás előtti meghallgatásomra, akkor azt bátorkodtam kérni az iskolaérettségemet vizsgáló  tanító nénitől, hogy versike helyett inkább a bolygók nevét sorolhassam el, természetesen a Naptól való távolságuk növekvő sorrendjében. (Egyébként úgy emlékszem, amikor anyám megvette ezt az könyvet, címe alapján azt hitte, hogy meseregényt tart a kezében; ő csalódott, nekem viszont a kedvencem lett, holott talán mondanom sem kell, hogy nem 6-7 éveseknek szánták.) – A szerelem elmúlt, de még évtizedekig úgy néztem fel a csillagos égre, mint aki a Holdban keresi hajdani rajongó önmagát.