Katartikus élmény ordasokkal

Amikor Elizabeth Taylor meghalt, „házimozinkba” épp be volt készítve a Nem félünk a farkastól. A véletlen egybeesés annyira megzavart, hogy az újranézést inkább elhalasztottam, megvártam, hogy lecsengjen a dolog. Aztán persze mégis sorra került a film a DVD-lejátszónk menüjében, és bár felidéződtek a sok évvel ezelőtt látottak, az Edward Albee színdarabjából készült 1966-os alkotás (Who’s Afraid of Virginia Woolf?, rendezte Mike Nichols) most is maradéktalan élményt nyújtott. A méltán világhírű film időtállóságát a zseniálisan megírt darab, a páratlanul gazdag színészi játék és az irodalmi alapanyaggal roppant érzékenyen bánó rendezés egyszerre eredményezi, emiatt a Nem félünk a farkastól újra és újra tökéletes szellemi kielégülést nyújthat, sőt, ha a kulmináció drámai fordulatát a legutóbbi találkozás óta sikerült elfelejtenünk, akkor katartikus élményt is.

Taylor és Richard Burton egymásnak feszülő párosa szikrázó feszültséget teremt, az egymást gyötrő, ordasként egymást marcangoló felek a rossz házasság minden pokolbugyrát feltárják, gonosz játékukba erőszakosan bevonva a vendég-házaspár tagjait is. Bár négyesük kényszerű kitárulkozása személyes jellegű és magánéleti traumákra és frusztrációkra világít rá, a drámai robbanások mögött mégis érezni az elidegenült értelmiségi lét szociális háttérsugárzását is.

Mint megtudtam – és ez afféle filológiai érdekesség – a mű címe „egy angol nyelvterületen ismert dalocskára utal, amely a Walt Disney-féle Három kismalac című rajzfilmben hangzik el („Who’s afraid of the big bad wolf?” – Ki fél a nagy, gonosz farkastól?). Ezt a szereplők kissé megváltoztatva idézik, arra lehet következtetni, hogy az egyetemi kertipartin énekelte valaki így: „Who’s afraid of Virginia Woolf?” – Ki fél Virginia Woolftól? Ez szójáték az amerikai írónő farkast jelentő vezetéknevével. A magyar fordításban Elbert János egy másik ismert irodalmi személyiséget illesztett a dalba, így magyarul a szereplők ezt éneklik: „Nem félünk a farkastól, Goethe János Farkastól”.

Szó se róla, a klasszikus német költőfejedelem említése kissé zavaró is volt, Virginia Woolf nevének felbukkanása egészen más, sokkal természetesebb asszociációkat kelt egy modern irodalmi közegben. A szójátékok azonban általában lefordíthatatlanok, így a jó öreg Goethe egy kicsit Pilátusként került a film krédójába.


több film | több irodalom
Nem félünk a farkastól (Who’s Afraid of Virginia Woolf?), 1966. Rendező: Mike Nichols, író: Edward Albee, forgatókönyv: Ernest Lehman, zene: Alex North, kép: Haskell Wexler. Szereplők: Elizabeth Taylor (Martha), George Segal (Nick), Richard Burton (George), Sandy Dennis (Honey), Agnes Flanagan (Pincérnő)
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s